Kiskamasz korom nyári olvasmányélményei közül mind a mai napig Eva Ibbotson: Vissza a folyóhoz című regénye a legmeghatározóbb. Emlékszem, hogy már akkor is teljesen magával ragadott az esőerdők és az indiánok titokzatos világa. Több mint tizenöt évvel később olvastam Berg Judit: Liana - A dzsungel fogva tart című ifjúsági regényét, melynek során ismerős érzések fogtak el. Mintha visszatértem volna egy helyre, ahol korábban már jártam. A dzsungelbe, ami azóta is fogva tart.
A kolumbiai őserdőben 2023 tavaszán lezuhant egy kisrepülőgép. Nem hagyott nyugodni a hírek mögötti történet. Az zakatolt a fejemben, hogyan élhette túl négy gyerek a dzsungel veszedelmeit és a baleset okozta traumát. Lenyűgözött az az összefogás is, amellyel a keresők a hadsereg modern technikáját és az indiánok ősi tudását ötvözve kutattak a tizenhárom éves Liana és kistestvérei után. Újra átéltem, amit Kolumbia őserdejében tapasztaltam, hiszen jártam arrafelé, ahol a gyerekek is bolyongtak. Úgy éreztem, bele kell ásnom magam ebbe az igazi történetbe, mert pont olyan, mint a mesék: a próbatételek végén megélhetjük a csodát!

Azt le kell szögeznem, hogy Berg Judit írói stílusa mindig is közel állt a szívemhez. Az írónő mesterien ért ahhoz, hogy az első oldaltól az utolsóig fenntartsa az olvasó figyelmét - legyen szó gyermekről vagy felnőttről. Kimeríthetetlen fifikával szövi a történetek szálát, miközben ismereteket közöl és szórakoztat egyszerre. Berg Judit számomra (tanítóként) az elmúlt években a gyerekek olvasóvá nevelésének kikerülhetetlen alakjává vált.

Ahogy az a fülszövegből is kiderül, egy tragikus repülőgép-szerencsétlenség után négy testvérnek nyoma veszik a kolumbiai dzsungelben. A gyerekek uitoto indiánok, akik a felmenőiktől elsajátított tudás birtokában próbálnak életben maradni az Amazonas egyik legbarátságtalanabb vidékén. A regény olvasása során azonban nemcsak a gyerekek viszontagságokkal teli mindennapjaiba nyerhetünk bepillantást, hanem abba is, hogy a katonákból és indiánokból álló kutató-, mentőcsapat miként igyekszik a nyomukra akadni.

A legjobban várt részek számomra azok voltak, melyekben Liana - hol figyelemelterelésként, hol megnyugtatásként, hol a maguk szórakoztatására - mesélt a kisebbeknek. A könyvben szereplő mesék valódi dél-amerikai indián népmeséken és legendákon alapulnak. Mind közül Tecún Umán és a quetzalmadár története a legszebb, melyet már önmagában véve is érdemesnek tartanék gyerekekkel való feldolgozásra. A személyes kedvencem mégis a hárpiához kapcsolódó fejezet volt.

Mert a mese sosem ér véget. Hosszabb a mese, mint a mesélő élete.

A felütésből adódóan a könyv kikerülhetetlen részét képzi a halál témakörének körbejárása is. A kisebbek számára ez valóban megrázó részét jelentheti a regénynek - nem véletlenül szól az ajánlás 13 éves kortól. Azt gondolom, hogy az írónő zseniálisan kanyarítja el a történet szálát a realista felfogástól a feloldódást és  megnyugvást hozó mese irányába.

Liana úgy képzelte, hogy a roncs körül liánok és futónövények nőnek ki a földből, bekúsznak a roncs belsejébe, körbefonják anyát, mintha finom, zöld kendőbe bugyolálnák a testét, hogy megóvják az esőtől és az élősködőktől, aztán a kusza zöld burok virágba borul, narancssárga trombitavirágok növik be a roncsot, mert az volt anya kedvence, ők vigyáznak majd a testére, miközben anya lelke a fák lombjából a gyerekek útját kíséri. - 154.o.

A gyönyörű illusztrációk Grela Alexandra munkáját dicsérik. A könyvet fellapozva rögtön egy kihajtható belső borítóval találkozunk, mely azonnal az esőerdők végtelenségét juttatta eszembe, méghozzá telis-tele a regényben is megjelenő növényekkel és állatokkal.

Berg Judit: Liana - A dzsungel fogva tart című regénye (felnőttként is) egy igazán lebilincselő olvasmány, mely észrevétlenül tanít, példát állít a kitartásról és az összefogásról. Elgondolkodtat arról, hogy mi, városi emberek mennyire messzire sodródtunk a természettől. (Ui.: Wilsonnal kapcsolatban nem vagyok képes más végkifejletet elfogadni, mint azt, hogy Manuel rátalált, ezúttal helyesen cselekedett, és magával vitte a kutyát.

Tanítóként folyamatosan keresem azokat a könyveket, melyeket magam is jó szívvel tudok ajánlani tanulóim számára. Mivel az idei tanévben elsősökkel dolgoztam, ezért elsősorban kezdő olvasók számára kerestem köteteket. Éppen így került a kezembe M. Kácsor Zoltán: Berci és a koboldok sorozat - A varázsajtó a című könyve, ami garantáltan portált nyit (a koboldok) az olvasás birodalmába.

MÁR TUDOK OLVASNI

A  Móra Kiadó „Már tudok olvasni” sorozata annak az első osztályos korosztálynak szól, akik most barátkoznak az önálló olvasással, és már az egyedül végigolvasott könyv élményére vágynak. Ezek az olvasók sokkal magabiztosabban vágnak bele egy rövidebb könyvbe, ami több illusztrációt és kevesebb szöveget tartalmaz. A sorozat egyes kötetei három olvasási szinten érhetőek el. A könyvek néhány egyszerű feladatot, matricát és oklevelet is tartalmaznak, melyek az olvasáshoz való pozitív viszonyt erősítik.

BERCI ÉS A KOBOLDOK

„Berci az a diák, aki reggel utolsóként érkezik az iskolába, délután pedig elsőként távozik. Mi tagadás, a suli nem olyan varázslatos, mint azt várta. Egy békés péntek este azonban egy koboldlány kelti fel álmából, akinek el kell érnie az utolsó koboldvonatot, ami történetesen épp az iskolából indul…”

Berci becsapva érzi magát - de nagyon. Azt mondogatták neki, hogy az iskola egy varázslatos hely, azonban a kisfiú semmi varázslatosat nem talál abban, hogy folyton egy helyben kell ülnie, ráadásul még a padtársa is lány! Egy éjszaka azonban egy parányi látogató jelenik meg az ágya lábánál. Borka, a koboldlány, aki a nevéhez hűen ismét elkóborolt, most Berci segítségét kéri a hazajutásban.

- Azért, mert nekem mindenki azt mondta, hogy az iskola varázslatos hely, de eddig egyetlen varázslatot sem láttam! Csókolom!

A könyv a „Már tudok olvasni” sorozat 3. szintjén szerepel, ezért elsősorban önállóan olvasni tudó gyerekeknek ajánlott, azonban Oravecz Gergely szórakoztató illusztrációi továbbra is hatékonyan segítik a megértést.

Bár többen nehezményezték, hogy a teljes történet csak a sorozat folytatásával - Bizsúr király csapdájában és Az elátkozott amulett - bontakozik  ki, azt semmiképpen se felejtsük el, hogy felnőttként teljesen más olvasni, mint gyermekként! A kezdő olvasók többsége most először találkozik függővéggel, annak motivációs hatásával, sőt egyáltalán regénnyel! A sorozatot alkalmasnak találnám arra is, hogy az osztály képességbeli összetételének függvényében 1. osztály végén - 2. osztály elején közös olvasmányként feldolgozásra kerüljön.

Tudod, az iskolában a portásoknak van a legnagyobb hatalmuk! Mert a portások mindent látnak, és mindent hallanak. Ráadásul ők őrzik az emberek és a koboldok világa közti átjárókat.

HASZNOS LINKEK

A „Már tudok olvasni” sorozatról és az egyes szintekhez tartozó kötetekről ide kattintva olvashattok bővebben. A kötetekhez tartozó útlevelet ide kattintva tudjátok letölteni. M. Kácsor Zoltán: Berci és a koboldok sorozat köteteiről pedig ide kattintva érhettek el még több információt.

Nógrádival mellé lőni nem lehet. Következő regényében kalandos kincskeresésre hívja olvasóit, akik Sipos Tomi csapatához csatlakozva felderíthetik a Zeréndvár alatt húzódó alagútrendszert. De vajon tényleg második világháborús kincs rejlik a város alatt, ahogyan azt Béla bá megénekelte? Ha igen, akkor kit illet a zsákmány? A becsületes megtalálókat! Vagy mégsem? A következőkben a negyedikes gyerekek nem mindennapi kalandjairól olvashattok.

"A 4. b osztály néhány tagja kincskeresési lázban ég. Persze csak titokban, hiszen ha nem vigyáznak, még elszólják magukat, és akkor valaki előttük találja meg a kincset, helyettük lesz gazdag. Tomi, Feró, Dina, Gabi, Olgi és persze Mara biztosak benne, hogy a kisvárosban közismert „Bolond Béla” egyáltalán bolond, és amikor arról énekel, hogy „alattunk a kincs”, akkor igazat mond. A csapat egyik fele tehát nekiindul, hogy a város alatt húzódó pincerendszerben megtalálja a rejtélyes ládát, miközben a csapat másik fele odafent őrködik… Nógrádi Gábor új regénye nem csupán egy kalandos kincskeresés története, hanem egyúttal komoly dilemmát is feszeget: vajon kit illet meg a megtalált kincs? A gyerekeket, akik az életüket kockáztatták érte? Vagy inkább a várost, amely valóban rászorulna a támogatásra? És mi történik, ha felbukkannak az értéktárgyak eredeti tulajdonosai?"

SZERETHETŐ KARAKTEREK

Az ízig-vérig mai gyerekekként ábrázolt szereplőkkel könnyen azonosulni tudnak az olvasók. Sipos Tomi a tipikus bandavezér. Nagyhangú és vakmerő. Pap Feró már jóval megfontoltabb. Dodó névre hallgató kutyája legalább annyira a csapat része, mint maga a gazdája. Bencze Edina igazán belevaló lány. Legyen szó egy sötét alagútról, vagy arról, hogy hallatnia kell a hangját - semmitől sem riad vissza. Felnőtteket megszégyenítő módon áll ki a jó ügy érdekében, ezzel példát mutatva korosztályának, és közben talán még egy kicsit el is orozza a bandavezéri címet.

HUMOR ÉS TANULSÁGOK

Könnyed és humoros történet, melyet észrevétlenül színesítenek tanító célzatú közbeékelések. Külön díjaztam, hogy a felnőttek nem "non plus ultra" személyiségekként kerültek bemutatásra, sokkal inkább esendőségüknél fogva. A kisvárosi valóságnak teljes mértékben megfelelő párbeszédeiken kifejezetten jól szórakoztam. A történet ráadásul görbe tükröt mutat néhány gyakori családtípus számára is. 

NEMCSAK KINCSKERESÉSRŐL SZÓLÓ TÖRTÉNET

A regény különlegessége, hogy nemcsak egy klasszikus kincskeresésről szóló történet. Míg az első felében a kincs megtalálásra helyeződik a hangsúly, addig a másodikban az ereklyék utóéletéről, és az emberi kapzsiságról olvashatunk. Előbbiből kicsit többre, utóbbiból kicsit kevesebbre vágytam. 

„A háború szörnyes utálatos dolog, Katka. Anya mondta, hogy a nagy emberek csinálják, a kisemberek pedig meghalnak. A filmekben is így van. A királyok egy dombról nézik, ahogy a katonák elesnek a csatatéren. Nem szeretem az ilyen filmeket.”

Bátor vállalásnak tartom a háborúk említését a gyermekirodalomban. A világban zajló események miatt azonban azt gondolom, hogy a gyerekeket jobban foglalkoztatja a téma, mint valaha. A regényben a háborút nem tabuként kezeli az író. Sokkal inkább gyermeknyelven megfogalmazott mankót, egyfajta erkölcsi viszonyulást ad az olvasók kezébe, amit magukévá tehetnek.

Nógrádi könyvét elsősorban 3-4. osztályos gyerekeknek ajánlanám. A könyv legalább annyira szól lányoknak, mint fiúknak! Azoknak, akik már biztosan olvasnak, de még csak most ismerkednek a regények világával. A történelemre fogékony gyerekeknek, akiket érdekelnek a családi ereklyék mögött húzódó történetek, a relikviák utóélete. Elsősorban nyári olvasmányként tudom elképzelni, amikor az unokatestvérekkel és a szomszéd gyerekekkel felfedezőútra lehet indulni a környéken.